József Attila: Ősapám

Fakó köntösben, hószín ménlován,
álomban, éjjel, itt járt Ősapám,
ruhája egyszerű, díszt nem visel,
de nagy szemében őserő tüzel.

Dúshosszú fürtje barna, mint a föld,
vasmarka kérges, nagy tusákra tört,
süvegje mellett sólyomszárnya száll,
előtte messze száz vitéz halál.

Rézarca, mint a gondos est, nyugodt,
-kacagni tán soha nem is tudott-
nyakán feszülnek holló-vérerek,
tömb melle vulkán tengerek felett.

Leszáll lovárúl - tán Hadúr maga! -
bronzajka mozdul s nem hallik szava,
rám néz, szemembe, kezet fog velem,
bús apa, bús fiával, csendesen.