Hun-Magyar történelem és hagyományörző weboldal gigor.janos@gmail.com

Barnabás Evangéliuma

Barnabás Evangéliuma eredeti és fordított kiadás:

Egyházi körökben szeretnék, ha nem is létezne, vagy ha már létezik, legalább hamisítványnak lehetne minősíteni… Egyik út sem járható. 

A középkorban a keresztény-egyház nevezhette hamisítványnak, leplezve ezzel a bibliai evangéliumok valótlanságát, de ma már ezt nem tehetik meg, mert a mai kor hivatalosan elfogadott szénizotópos-vizsgálattal igazolta, hogy ez az írás meg van 2000 éves, azaz Krisztus korabeli.

Lapjai az évszázadok során megfeketedtek, de a szakértők elemző vizsgálata azonban igazolta az eredetiségét.

A Jézus egyik apostola (akit a bibliában nem is említenek)  Barnabás által írt párbeszédes eredeti írást 1500 évvel ezelőtt fedezték fel Törökországban.
A bibliai 4 evangélium egyike sem párbeszédes formában íródott. Ez nem is volt lehetséges mivel Kr.után 2-3 száz évvel írták. Ennél fogva hiteltelenek!

A Krisztusról kialakított hamis teológiai és világi képet, egyes konkrét eseményeket, ez a leírás eredeti szemlélettel tárgyalja. Barnabás evangéliumára már a kora középkorban is volt hivatkozás, a könyvet tehát semmiféle mesterkedéssel sem lehet „nem létezőnek”, illetőleg „hamisítványnak” feltüntetni.

A könyvet az Ankarai Néprajzi Múzeumban őrzik, bőrkötésű és Jézus korában  még hivatalos nyelven, a Babilónia Birodalomban használt arámi nyelven íródott. Már ez a körülmény is bizonyító erejű, hiszen az újszövetségi evangéliumok és írásainak a nyelve görög, ami Rómában volt hivatalos nyelv (később a latin), tehát Rómában íródtak, jóval Kr. után. A zsidó nyelv ekkor még nem létezett elfogadott formában.

Iráni egyházi hatóságok álláspontja szerint a szöveg egyértelműen igazolja:

Nem Jézust feszítették keresztre, Jézus nem Isten fia, hanem csupán az zsidó nép által istennek nevezett Jehova prófétája volt.

A „szentnek” és „apostolnak” nevezett Pál rabbi pedig közönséges csaló, aki római állampolgár volt és a római elnyomó hatalom kiszolgálója, Jézussal életében soha nem találkozott. Jézus követőit családostól és gyermekestől üldözte és legyilkoltatta a rómaiakkal, hogy a zsidó-mozgalmat letörje, de hogy ettől jobban felerősödött, az élére állt a mozgalomnak és abból íródtak a Pál-levelei és más szépítések, amelyekkel összeállították a bibliát, hogy vallást alapítsanak az emberek irányítására a római és zsidó érdekek szerint.

Jusztin mártír a négy kanonizált evangéliumot meg sem említi a II. században az újszövetség korára eső kötetek között, ami azt jelenti, hogy akkor még nem léteztek! A könyv arról is beszámol, hogy Jézus életben távozott, nem halt meg, nem feszítették keresztre és nem támadt fel, a neki szánt kínhalált az árulónak nevezett Júdással szenvedtették el. Barnabás Evangéliuma részletesen beszámol a Jézust 600 évvel később követő Mohamed prófétáról is.
/A könyvajánló nyomán/