Lélek fejlődése

/Egy Hun Táltos tanítása Atilla udvarában/

-Az emberi faj ma még gyermekkorát éli,- mondta a táltos.

Hol láttál olyan gyereket, amely nem verekedik? Minden verekszik a teremtett világban. Az erős föléje kerekedik a gyengébbnek. Viaskodás az élet.

-De mi nem vagyunk állatok - mondta Zéta, Priszkosz Rétor görög nagykövet íródeákja. A táltos behunyta szemét, s mosolyogva hümmentett az orrából.

-Nem vagyunk állatok. Hm. Hogy mink nem vagyunk állatok. Hm. De hátha az állatok is emberek.

-Emberek?!

-Emberek. Más-más testi formában élő emberek.

-Nem értem uram, bocsáss meg.

-Mielőtt ember lettél, voltál fű, voltál virág, voltál fa, voltál légy, voltál cserebogár, farkas, ló, oroszlán, minden, minden. Az Élet, egy véget nem érő fejlődési folyamat.

-Bizonyos ez?

-Bizonyos-e, hogy mindennek van előzménye?

-Az bizonyos.

-És az előzménynek is előzménye?

-Az is bizonyos.

-Nem is lehet másképpen. Nem érzed-e magadban hol az egyik állatot, hol a másikat?

-Nem én uram.

-Nem ismersz-e embereket, akik prédalesők, hálófonók, mint a pók?

-Ismerek.

-Nem ismersz-e olyanokat, akik gyűjtenek, mint a hörcsög, akik vérengzők, mint az oroszlán, vagy gyávák, mint a a nyúl, vagy szolgálatra valók, mint a ló, vagy alattomosak, mint a kígyó? Miegyéb ez, ha nem maradvány az előbbi életnek a természetéből?!

-De mire volna ez jó uram, a léleknek a minden testben való átélése?

-Mire jó?! Tudja azt a Termtő Tudat, aki elindította.

 Én azt gondolom, hogy a lélek és a szellem fejlődésére jó.

 Az értelmünk erősödik, mint a növekvő csillag fénye. Minden halál egy vedlés. Vedlés után megújult testben,   megújult erőkben élünk a következő vedlésig.

 Aztán megint egy fokkal előbbre.

-És aztán, ha emberek is voltunk?

-Megint egy fokkal feljebb: még tökéletesebb formában jutunk. Csak semmittevésbe nem.

Az élet örök mozgás. Mozog maga a Teremtő is szüntelenül mindenben.

Az embernek is mozognia, alkotnia, küzdenie kell. Minden formában, csakhogy más-más helyen, más-más ütközők között. Egyre világosabb az értelmünk, jobb a szívünk, nemesebb az értelmünk.

-De én nem emlékszem arra, hogy mi voltam, micsoda tapasztalatokat gyűjtöttem például tücsök koromban.

-Hát minek is emlékeznél? Érdekel téged, hogy kétéves korodban miért is sírtál?, miért nevettél?, mivel   játszottál?, hogy gondolkodtál? Egy minitumra, ha érdekel.

-Hallottam már uram nem egy prédikációdat, de vajon erről is papolsz-e?

A táltos vállat vont.

-Nem értené a nép. Hiszen te sem érted, pedig te tanult ember vagy. Majd ezer éveknek elmúltával. A népnek ma még a bűvölés kell és jelek, amiket a testi szem láthat. 

A lelki szem, az még nem nyílt meg bennetek.